Tanácsadó Testület

A Tanácsadó Testület a volt ELSA Hungary tagokból áll, akik az ELSA Hungary munkáját segítik.

Dr. Kolláth Mihály

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász és politológus diplomát, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetemen közgazdász végzettséget. Egyetemi tanulmányai után posztgraduális képzés keretében szabályozott iparági szakjogász, valamint mesterséges intelligencia alkalmazási szakember diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Jelenleg az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végez doktori tanulmányokat.

2021 óta a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda munkatársa, gyakorló jogászi munkáját elsősorban a  polgári jog és médiajog területén végzi, mely tevékenységét a Budapesti Jogászbál szakmai zsűrije 2024-ben Praesens Díjjal ismert el.

Gyakorló jogászi munkája mellett a JÖSz Intézet főigazgatója, a Futurum Innovációs Alapítvány alapítója és kutatási vezetője, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és jogtudományi Karának tanársegéde. Fő kutatási területei a mesterséges intelligencia alapú hatékonyságnövelés, a mesterséges intelligencia alapú technológiák szabályozása, valamint az egyes új technológiák társadalomra gyakorolt hatása, annak jogi vetülete. Az egyetemi tanulmányai során az ELSA Hungary Marketing Directora, később tanácsadó testületének tagja.



Polákovics Petra

Az ELSA-val az egyetem második évében ismerkedett meg, amikor marketing direktorként csatlakozott a szervezethez.

A harmadik évtől már pénzügyi alelnökként segítette a szervezet munkáját, ami igazán meghatározó időszak volt számára. Jelenleg az ELSA Alumni és a Tanácsadó Testület tagja.

Igyekszik nyomon követni az ELSA mindennapjait és részt vesz az Alumni számára szervezett eseményeken.

Jelenleg az Európai Uniós Ügyek Minisztériumában dolgozik, és az elmúlt időszakban részt vett az EU Tanács elnökségének szervezésében és lebonyolításában.

Tanulmányait most fejezte be az ELTE jogi karán, ami újabb mérföldkő az életében, és egyben lehetőséget ad arra, hogy a következő lépéseket megtegye a szakmai útján.


Szabó Bence

Szabó Bence korábban az ELSA Hungary Főtitkára alatt tevékenykedett direktorként, később az országos szervezet Főtitkára lett. Brüsszelben eltöltött ideje alatt számos kutatásban vett részt, és betekintést nyert a belga, illetve a nemzetközi ELSA működésébe. Jelenleg a EuroAtlantic Zrt.-nél ügyfélmenedzser. Fontosnak tartja, hogy munkája révén közelebb hozza Magyarországot Európa többi részével, legyen az a tudomány vagy gazdasági élet terén.


Dr. Tallár Ákos

Dr. Tallár Ákos, sportjogász a Tallár Ügyvédi Iroda alapítója, a Giró Szász és Társai Ügyvédi Társulás partnere. 2016-ban végzett summa cum laude minősítéssel az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ezt követően az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje volt. Kutatási területe a sportjog és a nemzetközi sportszövetségek hazai és nemzetközi szabályozása. A SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság tagja. A Budapest Ügyvédi Kamara Ügyvédjelölti Tagozat korábbi elnökségi tagja, az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzat korábbi elnöke és alelnöke. Az ELSA Hungary Tanácsadó Testületének tagja. A Budapesti Vasutas Sport Club korábbi ifjúsági válogatott párbajtőrvívója. Közösségi és szakmai tevékenységéért megkapta az ELTE ÁJK Pro Communitate díjat, valamint a CLXXXVIII. Budapesti Jogász- és Sportolóbál Praesens díját.

Dr. Vass János

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát 2024-ben. Egyetemi tanulmányai utolsó évében az Üzleti Jogra szakosodott, kutatási területei azonban kiterjednek a Szerzői Jogra és a Mesterséges Intelligenciára is. E két terület iránti érdeklődése vezette oda, hogy diplomamunkáját "Mesterséges intelligencia és licencia szerződések kapcsolata" címmel készítse el, amelyért elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által meghirdetett Ujvári János Diplomadíj pályázat harmadik helyét Szerzői Jog kategóriában.

Másfél éves szakmai gyakorlatát Szegeden, Dr. Halász Tamás Ügyvédi Irodájában töltötte, amelynek fő profilja a Büntetőjog. Jelenleg a Dóczy és Czifra Ügyvédi Irodánál tevékenykedik Ügyvédjelöltként, ahol Magyar és Nemzetközi jogi ügyekkel egyaránt foglalkozik. Az Ügyvédjelölti munka mellett jelenleg a Digitális Adatvédelmi szakjogász képzést végzi Szegeden.

Egyetemi évei alatt az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) Jogsegélyszolgálatának koordinátora volt négy éven keresztül. 2021 második felében az ELSA Szeged bizalmat szavazott neki, és Elnökké választotta. Mindkét ciklusában igyekezett színesíteni az ELSA Szeged arculatát változatos eseményekkel és programokkal. 2023 elején az ELSA Hungary a Szakmai Fejlődésért Felelős alelnökké választotta, 2024 elejétől pedig a Tanácsadó Testület tagjaként tevékenykedik tovább.